A múlt nyaram is ígyekeztem végig dokumentálni fényképekkel és írásokkal "Gyermek korom utolsó nyara" címmel. Eltelet egy év, most kezdődik "felnőtt korom első nyara". Persze még mindig nem érzem magam felnőttnek, de a törvény elött már annak számítok hivatalosan.
Már vagy 2 hónapja felmondtam az iskolában, csak úgy spontán. Napokat töltöttem el Krniban, volt hogy ott is aludtam, Janin végleg túlléptem és elköltöztem. December 6 óta Soproni vagyok ismét. Egy pillanat alatt szakítottak ki a pécsi környezetből. Egy ideig persze az ember megpróbálja tartani a kapcsolatatot az sottaniakkal, de aztán jönnek új emeberk és régiek, új társaságok a régi helyeken, új szokásokkal. Az hogy nem ismernek vagy csak névről kedvező lehet ha az ember új mefedron mentes életet akar kezdeni. Viszont van hogy a az egyik rosszból a másikba esünk bele. A bűntudat amit amit a hátrahagyottak miatt érzünk olykor elhalványul, előadjuk, hogy minden oké és persze majd jelentkezek. Valahol mélyen tudom hogy úgyse.
Lássuk csak a tényeket. Csornán ülök. És legszívesebben üvöltenék, sírnék csapkodnék. Az egyetlen megállapításom a mai napra és a kijelentésre hogy önző vagyok csak annyi, hogy ilyen lettem. Aki csak egy kicsit is ismer tudja. Domcsi mesélhetne az állítólagos önzőségemről amiben persze van valami, de kinek nincs egy gonosz önös darabkája? Magyarázkodok magamnak holott tudom hogy igazuk van. Próbálom elrejteni azt a gonosz valakit aki valójában vagyok. Szerintem lehetne belőlem tipikusan olyan nő mint a "gyilkos asszonyok" reklámjában a Discovery-n. Gyémánt szandál jó alak és egy hulla a vízben, minden felégetve magamkörül. Én meg csak fekszek önelégült vigyorral egy üveg méregdrága pezsgővel egy jachton pár tonna kólával.
Tudom hogy lenne elég eszem, bátroságom és gyomrom ahoz hogy ilyet csináljak, de valahol tudom, hogy más vagyok és erre semmi szükség. Életem egyetlen cáélja az önmegvalósítás és a népszerűség és találni egy stabil, biztos pontot. Mint egy nagymama akihez bármikor mehetsz ha szarban vagy és még megdugni se akar. Erről már lemondtam. Nekem nincsenek gyerekkori barátaim akik végig kísérnek minden szaron, nincsenek ex pasijaim akik ismernek és beszélhetek velük és srhatok nekik. Lehet tényleg csak Ő ismert? Ő akivel a legjobban kibasztam mindendig is? Ő aki érzemileg zsarolt? Vagy csak meg akart védeni? Nem tudom de valaki már kicibálhatna a szarból. Bár lehet csak magamra számíthatok....és ha kirángatnám magam utánna az erős nő minta példája lennék. De legbelül csak az a kislány vagyok aki várja hogy az apja hazaérjen a munkából a szürke-fekete pulcsijában amin egy kislány és egy kisfiú megy egy ház felé. A pamut mélyen bevette a cigiszagot és az a kis ovodás kislány az apja nyakába borul aki aztán leül számítógépezni vagy csak a vacsora után elszívok "még egy cigit". És ez a személy most nélkülem nyaral valahol a hugommal olaszországban és azt hiszi az anyagi támogatásal mindent pótolhat. Pedig nem. Valaki mentsen meg, vagy csak mutssa meg az utat! Vagy ez lenne életem nagy kihívása? Semmit nem értek, semmi nem jó, senki nem kell!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése