névnapompompompm...

fészbúk bejegyzés, hétfő 2:6

névnapom alkalmábaol KICSESZETTÜL bebasztaaaaaaaaaaaaam! Csuhéééééééj!!!! Bodriiiiiiiii xD egyebegk: néptánc-
lász kecsáp-goa tánc- népi pornó- sörpiramis-és fasz se tudja.... CSUHÉJ!

Asszem haza értem pécsről...

Mellékállásban álombagoly és Shiva harcos prófétanője

Bakonyfest kipipálva. Nem mondom, hogy zökkenő mentesen, de kipipálva. Tartózkodási hely: Csorna.

Vegyük sorra...Holdfényben töltődtem, éreztem ahogy tanít a goa, volt napkelte is (*.*) aztán napszúrás, sok gyaloglás (úgy 4-5 falunyi), stoppolás, lábgörcsölés, keresztül ájulás csukott ajtón ééééééés a Zoli beköltözött....

LEGYEN MÁR OZORA!!!!!!!!

Csorna szití

Hm...fél öt...még csak... xP Délután indulás Bakonyfesztre aminek ma tuti megépítettük stabil alapjait (alapoztunk hahahahaaa xP de szar! xD)

Piros Marlborót szívtunk, sört ittunk és az autót maga a Jóisten vezette. Üvöltő zenével szeltük a langyos nyári sötétséget. Az esőcseppek hosszú csíkokban kúsztak végig az autó ablakán a tova tűnő települések fényeiben szikrázva. A falvak között stroboszkóp módjára villogott az ég. Villámok csattogtak, a felhők megannyi lampionként villantak meg az éjszakában.
A kocsiból tágra meredt pupillával figyeltem a vihart. Elméláztam a szélvédőn: pöttyök és szivárvány csíkok váltották egymást az ablaktörlő nyomán. Tekintetem lassan elveszett túl a szántóföldeken és a közeli falvak kivilágított templom tornyain, amik jelzőbolyaként lubickoltak a tájban. Elvesztem az érzésben ahogy a basszus átjárta az autót, úgy tűnt, mintha a motor helyett is a mélyláda bőgne.
Egy tincset kapkodó mozdulattal igazítottam a fülem mögé. Szokatlanul erős fénycsíkok szelték át az eget legyező formába szerte ágazva. Hátradőlök. A műszerfal tompa, pirosas fényében látszik amint finoman megrándul az orrcimpám. Elégedetten szipogva, villógó tekintettel fürkésztem a háborgó sötétséget.

Velem nagyon nem stimmel valami....és ezért nem akarok másokat bántani

2011 nyár- Elkezdődött

A múlt nyaram is ígyekeztem végig dokumentálni fényképekkel és írásokkal "Gyermek korom utolsó nyara" címmel. Eltelet egy év, most kezdődik "felnőtt korom első nyara". Persze még mindig nem érzem magam felnőttnek, de a törvény elött már annak számítok hivatalosan.
Már vagy 2 hónapja felmondtam az iskolában, csak úgy spontán. Napokat töltöttem el Krniban, volt hogy ott is aludtam, Janin végleg túlléptem és elköltöztem. December 6 óta Soproni vagyok ismét. Egy pillanat alatt szakítottak ki a pécsi környezetből. Egy ideig persze az ember megpróbálja tartani a kapcsolatatot az sottaniakkal, de aztán jönnek új emeberk és régiek, új társaságok a régi helyeken, új szokásokkal. Az hogy nem ismernek vagy csak névről kedvező lehet ha az ember új mefedron mentes életet akar kezdeni. Viszont van hogy a az egyik rosszból a másikba esünk bele. A bűntudat amit amit a hátrahagyottak miatt érzünk olykor elhalványul, előadjuk, hogy minden oké és persze majd jelentkezek. Valahol mélyen tudom hogy úgyse.
Lássuk csak a tényeket. Csornán ülök. És legszívesebben üvöltenék, sírnék csapkodnék. Az egyetlen megállapításom a mai napra és a kijelentésre hogy önző vagyok csak annyi, hogy ilyen lettem. Aki csak egy kicsit is ismer tudja. Domcsi mesélhetne az állítólagos önzőségemről amiben persze van valami, de kinek nincs egy gonosz önös darabkája? Magyarázkodok magamnak holott tudom hogy igazuk van. Próbálom elrejteni azt a gonosz valakit aki valójában vagyok. Szerintem lehetne belőlem tipikusan olyan nő mint a "gyilkos asszonyok" reklámjában a Discovery-n. Gyémánt szandál jó alak és egy hulla a vízben, minden felégetve magamkörül. Én meg csak fekszek önelégült vigyorral egy üveg méregdrága pezsgővel egy jachton pár tonna kólával.
Tudom hogy lenne elég eszem, bátroságom és gyomrom ahoz hogy ilyet csináljak, de valahol tudom, hogy más vagyok és erre semmi szükség. Életem egyetlen cáélja az önmegvalósítás és a népszerűség és találni egy stabil, biztos pontot. Mint egy nagymama akihez bármikor mehetsz ha szarban vagy és még megdugni se akar. Erről már lemondtam. Nekem nincsenek gyerekkori barátaim akik végig kísérnek minden szaron, nincsenek ex pasijaim akik ismernek és beszélhetek velük és srhatok nekik. Lehet tényleg csak Ő ismert? Ő akivel a legjobban kibasztam mindendig is? Ő aki érzemileg zsarolt? Vagy csak meg akart védeni? Nem tudom de valaki már kicibálhatna a szarból. Bár lehet csak magamra számíthatok....és ha kirángatnám magam utánna az erős nő minta példája lennék. De legbelül csak az a kislány vagyok aki várja hogy az apja hazaérjen a munkából a szürke-fekete pulcsijában amin egy kislány és egy kisfiú megy egy ház felé. A pamut mélyen bevette a cigiszagot és az a kis ovodás kislány az apja nyakába borul aki aztán leül számítógépezni vagy csak a vacsora után elszívok "még egy cigit". És ez a személy most nélkülem nyaral valahol a hugommal olaszországban és azt hiszi az anyagi támogatásal mindent pótolhat. Pedig nem. Valaki mentsen meg, vagy csak mutssa meg az utat! Vagy ez lenne életem nagy kihívása? Semmit nem értek, semmi nem jó, senki nem kell!

Felépülve a betegségből, érzelmi roncsként

Az utóbbi hetet végig aludtam. Vagy amikor éppen nem aludtam szappanoperákat néztem ( a Comedy-n már semmi olyan nem volt amit nem láttam). De legalább tudom hogy: Huán Fráncseszkó megcsalta Alisszamelisszát az apja unokatesójának a férjének a volt munkatársának a lányával és mindezt elmondta Kármenszítá nővérnek aki tovább pletykálta ezt Pauló atyának, de eközben hallgatózott Valenszia aki aztán jól elmondta mindenkinek, mert titokban szerelmes Pablóba. Jah meg az MTV-n ment a terhes tinik, közvetlenül a Tininmamik előtt... NICE.

Asszem sok volt a szervezetemnek a múlt hétvége, meg persze minuszokban nem ujjatlanba kellett volna szaladgálnom. Khöm. De visszatértem ^^ és küldetésem van ^^ Megyek Bonyhádra. Hogy minek? hát ez egy jó kérdés. De hiányzik. Oda kell mennem. Látom magam előtt azt a buta vigyorát meg hallom mellé az idióta röhögését majd hozzám hajol és ovis hangon jön a ,,jajjjj Pocoooook" én meg fejbecsapom. Ő meg mégjobban röhög aztán még át is ölel én meg tovább csapkodom. Az így jártam anyátokkal nélküle valahogy nem az igazi... és Ááááááá mikor reggel puszival ébreszt. Istenem... :S még így hogy már jó 2-3 hónapja külön vagyunk és jelenlegi gyötrelmes helyzetemet is NEKI köszönhetem még így se vagyok képes utálni. Köcsög.

Rajz

a mosógép szelleme köztünk jár...

... itt kísért mellettem a nappaliban! Esküszöm. Hallani vélem a centrifuga meg öblítés szerű hangokat!!!

Ami nem megy azt nem kell eröltetni, még ha szar is így...mind1

Cézár jobb arc mint hittem volna. Elsétált velem zöldért. Csak tüzet még ő sem tudott adni, mert persze azt otthon hagytam...(cézár amúgy a Peti kutyája) a Griffből kiszédülő részeges bácsi meg sztem fel se fogta volna mit szeretnék tőle. Szóval Pléh bár elött kértem egy kicsit józanabbnak tűnő fazontól aki közölte, hogy a kutyám színe megy a fejhallgatómhoz. Ez bók akart lenni???


(a képen szereplő cucc nem a szép vadizsír fejhallgató...majd lesz róla pikcsöööör meg a szép tükrös mp3am-ról is amiben bármikor ellenőrizhetem a pupilláim méretét.

Várakozás egy csipet fantáziával és fikcióval megfűszerezve, saláta ágyon tálalva = élet

Egy sikozfrén beszélgetése

,,ez mindig így lesz?" kérdezte nagy szemekkel, valami pozitív, vagy legalább egy kiadós ölelés reményében. ,,buta kérdés...minden változik." túrtam bele hajába, ami elöl kicsit próbált elhajolni, de azér egy kis mosoly mintha villant a szája szegletében. ,,jóóóó...de mégis mikor jön már az a nagy betűs VÁLTOZÁS? mindig csak azt várjuk. Jönni fog egyáltalán?" hangjában leplezetlen kételkedés csengett, ami kicsit engem is elbizonytalanított. Talán ezt ő is észre vette, mert egy pillanatig mintha még esetlenebbnek láttam volna. ,,Már most is itt van...sőt...mindig is itt volt" közbe átkaroltam, ő hozzám bújt, éreztem ahogy megnyugszik és máris bizakodóbban tekint a világba. Bennem azonban ott motoszkált valami kételkedés szerű. Nem…semmi sem tarthat örökké…bár lehet vannak dolgok amik mégis állandóak?

Olykor a tudathasadás bizonyos jelei mutatkoznak rajtam. Szerintem határozottan hatással van az életemre a nagy mennyiségű szintetika. Jó. Akkor tekerek egy cigit, az sosem árt meg.
Tudjátok az már valószínüleg mindennek a vége ha egyedül sétálgatsz szerda este a városban mert rádjött az 5 perc. Csak bömböl a füledbe a zene a még mindig vadizsííír fülesből (természetesen full fekete cuccok +az elmaradhatatlan bőrdezseki) és nem tudod eldönteni, hogy sírj, táncolj, fuss vagy leülj egy cigizni.

Tudod rájöttem miben különbözöl te tőlem. Hiányzik belőled az empátia. Bennem túlteng azt tudom, két embernek is elég. Erős jellem vagy, de talán még sebezhetőbb mint én, csak még magadnak is baszol bevallani. Persze nekem is vannak hibáim bőven. Például az a hihetetlen naivság vagy, hogy képtelen lennék úgy bánni az emberekkel mint a sakkfigurákkal. Rakosgatni, irányítgatni őket, hogy nekem csak át kelljen sétálnom a sakktáblán a győzelem felé. Képtelen vagyok elsősorban a saját kényelmemre gondolni. Ehez nem tartom elég fontosnak magam. De te igen. Vedd már le ezt az ostoba páncélt! Semmi értelme. Nem ettől leszel fontos. Ha van ember aki még nálam jobban is kétségek között vergődik az éjszakai élet örvényébe akkor kisöreg, az te vagy.

a mai világban már semmi sem szent. még a farokméreted sem.

hogy miért? ez hosszú lenne, a lényeg, hogy fogadjátok el kérdezés nélkül most az egyszer hogy így van. Az okfejtés nem publikus.

Második nagyon fontos pont, hogy elszakadt a széle annak a rajzank amin suliban már harmadik napja dolgoztam. de már majdnem kész és majd jól fel lesz ide pakolva erre a roppant népszerűségnek örvendő blogra. Há-Há. Milyen kis vicces ma valaki. Igazából kapja be a világ.

jah meg csináltunk szociometriát. Megerősitést nyert bennem, hogy az osztály perifériáján helyezkedek el társadalmilag.

Megtévesztésként pláza picsának fogom álcázni magam úgy döntöttem. hogy miért? ennek a levezetését sem akarjátok hallani. belül én leszek én, csak épp cuki rózsaszín meg leopárdmintás meg dolccseésgabbánaaaa cuccokba burkolva.

(megjegyzés: széles képernyőn hülyén mutat a blog, anyu laptopján viszont még mindig kb jó. Valamit azér még hiányolok a külsejéből ,ez a közeljövőben szerkesztve lesz)

mit mondjon az, akinek nincs mondanivalója?

Ébredéskor arra eszméltem milyen jó sampon és hajpakolás illata van a hajamnak, ahogy a párnámba dörgöltem az arcomat. Kezeimet még nem találtam, ezért választottam ezt az alternatív megoldást a csipák eltávolítására. A második dolog ami tudatosult bennem, hogy föl kéne kelni. Ez már annyira nem gyere be, bár a kávé-cigi-zene kombó gondolata kicsit pozitívabb fényben láttatta velem a világot és ezt az egész keljünk ki az ágyból mizériát. What's the name of the game? bömbölt nem sokkal később a fülembe a teraszon. Szív, kifúj, kortyol....közbe már azon jár az eszem, mennyire vasaljam ki elaludt loboncomat és vajon lesz-e cigi papír a sulival szembeni kisboltban.
Aztán suli. Nem szeretek ott lenni. Idegennek érzem magam, bár már egy hónapja oda járok, még mindig lesütöm a szemem és lehajtom a fejem mikor elsunnyogok az osztályig vagy paranóiás elméleteket gyártok arról a lány wc-vel szembeni osztályok tanulói mennyire röhögnek ki, hogy minden szünetbe odajárok cigizni. Olyan idegennek, érzem magam és azért közlekedek szinte a szürke járólapok alatt, nehogy bárkinek is feltűnjön, hogy én bizony tökre nem illek bele a képbe. Bár erősen elemezgetem, hogy vajon én zárom ki magam a közösségből, vagy a közösség zár ki engem, nem sikerült ebben a témában düllőre jutnom.
A lényeg a lényeg: Most akkor felhívjam, vagy ne hívjam, vagy egyáltalán mi a fasz van ilyenkor és van-e értelme ennek az egésznek, bár már egyre inkább azt érzem, hogy hagyom a picsába.

take photos, show the reality!

-what I like is underground-

Látás mód, ízlés, és erkölcsi változások állandóan. A világ azt se tudja hol áll a feje, az apokalipszis pedig már az ajtón kopogtat. Én meg egyedül ücsörgök egy kocsmában sör mellett, éppen cigit tekerek. A fülembe vadizsír-nagyonbaba fejhallgatómból dübörög a basszus. Körülnzek, mintha valami nem stimmelne. De igazából annyira nem hat meg. A cigi elkészült, meggyújtom. Szaladgáljon, hadonásszon, pánikoljon csak a sok hülye. Az elkerülhetetlen miatt minek idegeskedjek? Enjoy life, feel the tastes!

What I have done today:

ezért nem iszok

Mindenki a saját személyes kis katarzisára törekszik. Ez egyénenként változó, korosztályonként mégis vannak bizonyos sajátosságok és vannak dolgok amik kortól függetlenek, egészen életünk végéig kísérnek. Ezek személyes jellegű és populárisabb vágyak. Mindannyian törekszünk a társadalmi elfogadásra, még akkor is, ha ezt még magunk előtt is tagadjuk. Vágyunk a megértésre, önkifejezésre, elismerésre. A külsőségek ezeknek a dolgoknak elérésében bármennyire is nem vesszük észre (vagy nem akarjuk észre venni) kulcsfontosságúak. Mindenkinek célja megtalálni azt a társaságot (1-10 emberig) ami megért minket (legtöbb esetben csak azt hisszük megért) és elfogadják apró hülyeségeinket, viselt dolgainkat. Mind e mellett az emberi természetnek szüksége van a folyamatos kritikára, kihívásokra, szenvedésre és egyedüllétre. Ezekben a látszólag kellemetlen fázisokban történik a személyiség tényleges fejlődése, ilyenkor születnek a nagyobb volumenű gondolatok. Ugyanis ha az ember egyedül marad magával egy aránylag ingerszegény környezetben elérheti azt az állapotot mikor külsejét, reakcióit, gondolkodásmódját felülbírálja, teszi ezt saját értékrendszere szerint és nem környezete elvárásaihoz mérten. Fontos néha egyedül maradnunk önmagunkkal, bár énünk teljes valóját sosem fedhetjük fel a belénk kódolt védekező mechanizmus miatt. Gyengeségeink, félelmeink, hibáink teljes ismeretében képtelenek lennénk fesztelenül integrálódni a társadalomba, ezek énképünket túlzottan meggyengítenék és baszhatnánk a katarzist.

Az adott környezet értékrendszeréhez gyurmafiguraként igazodunk egy bizonyos szintig (ennek mértéke egyénenként változó). Ez elengedhetetlen a közös nevező megtalálásához. Bizonyos esetekben viszont szembefordulunk az elvárásokkal, normákkal, remélve, hogy ezzel figyelmet, csodálatot vívhatunk ki magunknak. Bár a másság egy szintig érdekes és vonzó lehet, egyes társadalmi rétegekben valójában félelmet kelt, hiszen a különbözni merés miatt erősebb jellemnek látnak minket amire a reakciójuk a társaságból való kizárás, kiközösítéssel hárítás.

Bizonyos problémákat az egyén saját maga számára teremt meg, ez attól függ, hogy éli meg a körülötte zajló eseményeket. Erre befolyással van nagyban az adott pillanatban a lelkiállapot, amit ugye az határoz meg milyen közel érezzük magunkat a katarzishoz, ami meg gondolkodásmódunktól függ. A pozitív gondolkodás segítségével kell észrevennünk a mindennapokban, hogy valójában nincsenek lehetetlenek, visszafordíthatatlanul rossz dolgok, minden egyes lépésünkkel személyiségünk fejlődik.

Jah és még valami… aki elbújik a világ elől az arra vágyik, hogy a világ észrevegye a hiányát (ami ugye elég abszurd). Ez a kellő mennyiségű figyelem és szeretet hiányának következménye. Ilyenkor jön ugye az önmagunkkal való egyedül maradás, mint szükséges rossz. Az érzékenyebb lelkivilágúak ilyenkor menekülnek a művészetekbe mint lehetséges feszültség levezetésbe. Szépen lassan rájönnek, hogy ez lehet népszerűségük nyitja. Hiba. Saját belső világunkat egy idő után ilyen formán túlzottan nyilvánosság elé tárjuk, ami rövid úton újra népszerűségünk visszaeséséhez vezet, hiszen az emberek java nem ás le olyan mélyre saját személyiségében, hogy mások ilyen szintű megnyilvánulásait fel tudja dolgozni, helyesen értelmezze, megértse, elfogadja. Eredmény: sebezhetőnek, megalázottnak érezzük magunkat és meg mélyebb depresszióba esünk mint az előtt.

Hozzáteszem zárójelben, hogy ezeket a gondolatokat az alkohol szülte és az az illúzió, hogy korosztályomtól eltérően gondolkozok, holott korom sajátosságait képtelenség leküzdeni. Ebből kiindulva csupán egy relatív képet tudok alkotni a valóságról (a saját valóságomról). Az emberi természet leküzdhetetlen, a valóságról alkotott képünk szubjektív és számunkra is csak ideig óráig tűnik valósinak (ezt alátámasztja az a tény is, hogy a kézirat délelőtt szülelett és így estefelé begépelés közben tök hülyeségnek érzem az egészet amit írtam, pedig korábban még láttam értelmét).

Nem tudunk mi lófaszt se, csak találgatunk, vergődünk. Keresünk valamit, amit valóságnak nevezhetünk. Mikor rájövök milyen kis jelentéktelen valamik vagyunk és mennyire nem irányítjuk saját életünket bármennyire is azt hisszük, akkor jön képbe a hit ami már tényleg olyan szinten egy fiktív HÜLYESÉG, hogy valahol mélyen még a legvallásosabbak sem értik, hogy is gondolhatják komolyan.

Azt hiszed vannak saját gondolataid? Tévedsz. Kódolva vagy. Minél inkább keresed a realitást annál inkább eltávolodsz tőle. A végén nem marad egy ép gondolatod se, megveted az emberiséget, azt hiszed több vagy mint mások. Élj birka módjára a boldogság és elégedettség illúziójában. Miért is futom ezeket a felesleges köröket saját elmém mókuskerekében, hiszen úgyse fogok megérteni jobban semmit. Minél jobban belegondolunk a dolgokba annál jobban összekuszálódnak. Rájövök mennyire keveset is tudok. Butának érzem magam.

…és amikor remegő kézzel töltöd magadnak a fasz tudja hányadik pohár sört, rájössz, hogy részeg vagy és valszeg tök baromság amit eddig körmöltél. Nah ez a szopatás. Önmagad szopatása. Szopás az élet. Pedig még valami olyasmit írtam, hogy csak pozitívan, de nem. Olyan nincs hogy CSAK pozitívan. Tudod a kódolás. Képtelenség kitörni a mókuskerékből. Fel kell törni a kódokat….valahogy…

Látni fogja valaki valaha ezt az írást? Mindegy. Úgy érzem megváltottam a világot pedig ez csak egy önigazolás.

Hol az igazság? Te hülye! Olyan nincs…

Írj könyvet, add ki, hátha elolvassák. És akkor mi lesz? Semmi.